Szerző: Leona H.D. minőségben

Énektanulás a Kádek-módszer segítségével 6. rész

(Kedd: tehetség plusz ember – tematikus nap)

Micsoda? Hiszen amikor énekelni tanulni kezd az ember, akar valamit nem? Akkor most hogy van ez? Az utóbbi egy év tapasztalatai után elmondhatom, hogy a címsorban szereplő állítás teljes mértékben igaz. Nincs ellentmondás. Hogyan lehetséges ez? Erről írok most. Segíteni fog ez a bejegyzés azoknak is, akik úgy érzik, még nem elég felszabadultak a színpadon!

Érintett témák:
A vakság és az arcmimika problematikája

Ahogy a blog oldalcímének leírásában is olvasható, nem látok. Ez a tény a színpadi előadásmód elsajátításának technikáját is befojásolja. A mozgás témakörét korábbi bejegyzésekben már tárgyaltam. Viszont külön az arcmimikáról még nem ejtettem szót egy alkalommal sem.

mosolygóskisbaba

Énektanulás a Kádek-módszer segítségével 5. rész

(Kedd: tehetség plusz ember – tematikus nap)

Kádek Henynek arról meséltem nemrég, hogy amikor a Cédrusban énekeltem még húsz évvel ezelőtt, akkor az együttes vezetője azt tanácsolta, hogy hallgassak bizonyos stílusban éneklő embert, és akkor majd én is képes leszek egy idő után úy énekelni, ahogy ő, ha sokat halgatom. Így kezdtünk el a példaképek szerepéről beszélgetni az énekesek szempontjából. Megkérdeztem tőle:

Heny az alábbiakat válaszolta:

Énektanulás a Kádek módszer segítségével 4. rész

(Kedd: tehetség plusz ember – tematikus nap)

szivecskéketfújólány

Tartalom

Játékos képzelet

Az alábbi „agymenés” az én szüleményem. Megihletett, hogy amikor Henyvel az énektechnikáról beszélgettünk, az emésztést hozta fel példának. Úgyhogy most jöjjön egy kis képzeletjáték, aztán majd folytatjuk „komolyabban”!

Énektanulás a Kádek módszer segítségével 3. rész

(Kedd: tehetség plusz ember – tematikus nap)

Ki látott már olyan filmet, amiben a főszereplő pl. valamilyen tanár vagy edző volt, és szadista módszerrel próbált eredményt elérni? Azt már meg sem merem kérdezni:

  • – ki hallott ilyen esetről?
  • – ki ismer ilyen embert?
  • – ki volt már érintett ilyen helyzetet tekintve?
Tartalom:
Valóban szükséges és nélkülözhetetlen a legkiemelkedőbb eredmények eléréséhez az agresszió?

ostorozókéz ostor

Énektanulás a Kádek-módszer segítségével 2. rész

(Kedd: tehetség plusz ember – tematikus nap)

Az első órámon is elmesélte már Heny, hogy honnan is indult ez a módszer, de már nem emlékeztem pontosan minden részletre. Viszont az érzésre igen. Nagyon izgalmasnak és érdekesnek találtam a történetet! Ezért határoztam el már a múlt héten, hogy ez lesz a következő téma. Meg is kértem őt, hogy mondja el újra. Azóta is azon elmélkedem: hogyan jut eszébe egy énektanárnak, hogy egy orvostól tanuljon módszert? És ezzel még csak elindult a fejlődés.

Érintett témák:

egy palánta

Énektanulás a Kádek-módszer segítségével 1. rész

(Kedd: tehetség plusz ember – tematikus nap)

Kádek Heny

Most lesz kereken egy éve, hogy találkoztam Kádek Henyvel, az ő hangképzési és énektanítási módszerével. Mivel nekem nagyon sokat segít mind a szakmai fejlődésemben, mind a hétköznapi életben, ezért arra gondoltam, megosztom a saját szemszögemből a tapasztalataimat, ami nem csupán azoknak lesz hasznos, akik szeretnének jól énekelni, hanem azoknak is, akik kíváncsiak, milyen munka van amögött, hogy egy énekes előadó színpadra áll. Korábban is írtam már hasonló témában, amikor is a Para-ra Gospel Kórus próbái kapcsán osztottam meg élményeimet. Most következzék egy másik megvilágítás!

Tartalom

Vak sorstársam „látta” a képeket, látó társaim nem

gátfutóversenyzők

Avagy kihívás és közdelem a „képes élet” világában a weben

(Szerda: akadálymentes hétköznapok – tematikus nap)

Úgy éreztem, megnyílt a világ. Nem tudom, hogyan érzékeltethetném ezt az életérzést. Éppen egy szakmai anyagot hallgattam tartalomfejlesztés témában, amikor az ott ajánlott weboldalt megkerestem. Képek vannak feltöltve milliószám. Az oktató nagyon pozitívan nyilatkozott, tehát szó szerint vakon bízom abban, hogy itt minden kép jó minőségű. Már csak pár kérdés maradt a számomra.:

Honnan tudhatom, hogy

Rövid gondolat és problémafelvetés humorral fűszerezve,
Görbicz Tamás: Lesztek nékem tanuim c. tanításának youtube-os felvétele alapján

(vasárnap: a keresztény hitélet kihívásai – tematikus nap)

könyvekésbíróikalapács

A probléma onnan indul, hogy a bizonyságtétel során rosszul értelmezhetjük, hogy miről is kell tanuskodnunk, beszélnünk. Volt egy nagyon vicces szemléltetése is ennek a kérdéskörnek. Nem bírtam megállni, hogy ne osszam meg. Hangszerkesztővel kiemeltem a humoros részt. Tehát hangban, de írásban is szeretném megosztani, jót derültem rajta. Remélem tetszeni fog! Ez után pedig még egy-két mondat következik:

Látássérült személyek számára hirdetnek stílus tanfolyamot

(Péntek: munka/tanulás – tematikus nap)

nőiarc stílusosdivatossminkkel

Érintett témák:

Kapcsolatom a sminkkeléssel

Nyaralni voltunk az unokatestvéreimmel. Egyikük mindenáron ki akarta festeni a szemem. Hagytam magam. A következő kép, amire emlékszem, hogy belement a szemembe a szemfesték.

Kiemelt

Blogbejegyzés annak alkalmából, hogy állami kitüntetést, Magyar Arany Érdemkeresztet vehettem át

(Csütörtök: nehézség plusz hálaadás – tematikus nap)

éppenátveszemakitüntetést

Az oklevélben ez szerepelt:

Magyarország köztársasági elnöke Horváthné Dunaveczki Leona szociológus részére az előítéletektől mentes, pozitív szemléletű és együttműködő társadalom megteremtését, valamint a sérült és fogyatékkal élő emberek életminőségének javítását önzetlenül szolgáló munkája elismeréseként a magyar arany érdemkereszt kitüntetést adományozom.

Kelt Budapesten, 2018. évi március hó 2. napján

Áder János (sk)

Szolgáljon ez a bejegyzés …

– Bátorításul azoknak, akik esetleg még most nem látják munkájukeredményét, de sok energiát és szeretetet fektetnek abba, hogy a gyermekek, fiatalok szépen nevelkedjenek. Sokat köszönhetek a tapasztalt felnőtteknek, akik mellém álltak! Minden gyerek és fiatal érzi, ha szeretik, és esetlenségét kedves terelgetéssel igazgatják.

– bátorításul azoknak is, akik úgy érzik, kevesek ahhoz, hogy hozzátegyenek valami szépet és jót mások életéhez. Mindig elég az, amink van, és azért, a látszólag kevés dologért is, mindig hálás lesz a környezetünk! Ezt tapasztalom.

Köszönet illeti azt a személyt, aki javasolt engem erre a kitüntetésre, köszönet az adományozónak is! Ezzel hatalmas bátorítást kaptam arra, hogy ne lankadjak el ezen az úton! De milyen is ez az út? Olyan, amin sokkal többen járnak, mint ahányról nekünk tudomásunk van. Miért mondom ezt? Az általaam megtett lépések miatt.

hegyiösvény

Elképzelhető, hogy lesz az olvasóim között olyan, aki úgy fogja érezni, akár ő is kaphatott volna ilyen elismerést. Amikor valaki önkéntes munkát végez, nem teszi mérlegre, hogy ez hol és mennyit fog számítani. Azokat az embereket nézi, akiknek segít. Őszinte tisztelettel vagyok minden kedves barátom és ismerősöm iránt, akikről tudhatom, hogy így élnek. Bár én nem tudok kitüntetést adományozni, de ezt a blogbejegyzést szeretném a csendes „szolgálattevőknek” ajánlani!

Állomásaim: