Anyai szemmel 1. rész

Hála anyaságomért
(hétfő: egészségmegőrzés-emberi kapcsolatok – tematikus nap)

 

Volt már olyan érzése, hogy eltávolodni látta saját gyerekét? Lazulni érezte a kapcsolatot? Tegnap rendkívül jó érzéssel ébredtem. Hálás voltam azért, hogy anya lehetek. Persze, lehetne mondani, hogy könnyű volt ráhangolódnom erre, mert anyák napja volt. Hadd írjam most le, hogy egyáltalán nem természetesen jön minden nap egy ilyen emelkedett gondolat, érzés. Én most őszinte leszek. Már gondoltam olyat is életemben, hogy az anyaság egy igen nehéz teher. Voltak olyan pillanataim is már, hogy akadályként éltem meg ezt az állapotot. Persze utáltam magam ilyenkor, amikor ilyesmik jutottak eszembe, de tagadni nem szeretném ezeket. A közelmúltban volt egy olyan időszak is, amikor úgy éreztem, hogy elsodródtam a gyerekeim közelségéből. Sok munkám volt és egyszer csak azt vettem észre, hogy hiányoznak azok a meghitt pillanatok, amikből régen mintha több lett volna. El kellett gondolkodnom és döntéseket kellett hoznom. A vágyam az volt, hogy szeretnék visszatalálni a közelükbe. Újra felvenni a fonalat és szorosabbra fűzni a kapcsolatomat velük. Lazulni éreztem. Milyen jó, hogy megláthattam és megérezhettem, hogy ez a helyzet. Milyen jó, hogy még időben vagyok, és tehetek dolgokat ezért. Az első dolog az volt, hogy egyen-egyenként minden gyermekemmel kapcsolatosan arról elmélkedtem, hogy kik is ők, mit jelentenek nekem. Ha ezen gondolkodom, akkor átjár mindig a hála érzése és könnyebben jönnek majd az ötletek, hogy hogyan kerüljek hozzájuk ismét igen közel.

 

Attila kisbaba korában

 

Ő volt az elsőszülött. Még ki sem emelte a szülészorvos a pocakomból, már felsírt. Milyen nyugodt csecsemő volt. Szülés után az első nap nagyon nehezen éltem meg a fájdalmakat. Mikor megkérdezték, hogy mellémtegyék-e őt, először azt mondtam, hogy ne. Aztán valami ismeretlen érzés kerített hatalmába. Egyszeriben jobban fájt ezután a lelkem, mint a hasam és a sebhely és meggondoltam magam. Mellém fektették őt, aki olyan édesen szuszogott. Olyan aranyos volt, ahogy próbálta már keresni, hogy hol szopizhatna. Szuszogását akkor hallhattam először, ami nekem felér egy látvánnyal, amikor egy látó anyuka látja a kisgyereke arcát. Én a szuszogás hangjából tudtam eldönteni, hogy éppen mosolyog-e a fiam, vagy sem. Másképp veszi ugyanis akkor a levegőt, másképp fújja ki, annak más a hangja. Ha az olvasónak éppen van pici babája, figyelje meg! A mosolyt hallani is lehet! Ő volt az, aki megkaphatta azt a lehetőséget, hogy az első naptól kezdve apukája társaságát is élvezhette a kórházban. Hőség volt, mikor született. Nagyokat tudott büfizni, amikor apukája, mint egy zsákot, felvette a vállára.

 

Atival itthon

 

Ő volt az, akit a legtöbben megcsodáltak. Utána meg is fogadtuk, hogy legközelebb a látogató vendégeket egy kis időeltolódással fogjuk fogadni, mert nagyon fáradtak voltunk, és volt, aki nem vette észre ezt. Vele volt az elején a legnehezebb, mert akkor kellett beletanulni mindenbe. Emlékszem, hogy már pár napja itthon voltunk, és akkor valahogy az a gondolat jutott eszembe, hogy álljak a nappali közepére, és kérjek felülről segítséget, hogy őt bölcsességgel és szeretettel tudjam nevelni. Tartottam a karomban, és éreztem, hogy én támogatás nélkül alkalmatlan vagyok az anyaságra. A férjem mindent megtanult a csecsemős nővérektől, s azt aztán a saját tempómban én is elsajátítottam tőle. A fürdetés apára maradt, de a pelenkázás, körömvágás, öltöztetés, szoptatás lehetősége az enyém volt. Nála próbáltuk ki, hogy teknőbe fektettük napközben, amit felülről lógattunk le. Így tudtuk ringatni, ahányszor csak elmentünk mellette. A férjem akkor még bejárt dolgozni, és nagyon sokat voltam a kicsivel kettesben. Ilyenkor nagyon jól jött, hogy a dédszülők átjöttek hozzánk. Amikor kis kanállal lehetett már etetni, már nem csak szopizott, akkor a dédimama volt az, aki először enni adott neki, aztán tanultam meg én, hogy hogyan csináljam. Ati kedvenc játéka egy piros felfújható strandlabda volt, amit imádott markolászni.

 

Testi és lelki adottságai

 

Ma lesz az iskolában az anyák napi ünnepség. Már első osztályos nagy fiú. Nagyon magas, vékony testalkatú. Könnyen bezárkózik, nehezen nyílik meg. Érzékeny lelkületű, de ha a testvérei felbosszantják, akkor azért kiadja a mérgét. Négy éves volt, amikor megfogalmazta azt, hogy a lélek olyan, mint a legfelső gomb az ingen. Nem látjuk, de létezik. Volt egy olyan időszak, amikor kedvenc báránykája nélkül igen csak elveszett volt. Nevének jelentése atyácska, ami jellemző is rá, mert elég korán elkezdett segíteni a kistestvéreit kiszolgálni. Amikor a legkisebbet szoptattam, és még a középső nem tudott magának innivalót önteni, készíteni, Attila nagy segítségünkre volt. De bohóckodásával is mindig jól el tudta szórakoztatni húgait. Jó tanuló, gyors felfogású, zenében és matematikában kitűnik társai közül. Bár már két mesét is írt, amit tavaly szeptemberben közzé is tettem itt a blogban. Igen gazdag a lelkivilága, nagyon vigyázni is kell rá, és gondozni. Mivel csendes és magában is eljátszik nagyon könnyen, ezért oda kell rá figyelnem, hogy ne engedjem, hogy csak a saját kis világába éljen. Ez egy igen nagy csapda nekem, mint anyának, mert könnyű azt hinni, hogy Attila jól érzi magát, hiszen csendben van, jól elvan. Nagyon erős benne a megfelelni akarás, úgyhogy ezért is döntöttem úgy még tavaly, hogy Uzsalyné Pécsi Rita, neveléskutató  külsőelőadásai alapján igyekszem az ő életre való nevelésére figyelni. Már látom, hogyha nem belülről fakad az, hogy az életére nézve jó döntéseket hozzon (csiratörvény), akkor ha nem vagyok jelen, veszélyt hozhat magára. Mi, a szülei látjuk azt is, hogy ha sikerül kirobbantanunk saját világából, akkor már „kint” is jól érzi magát. Az ő kis fejlődésének pedig azért erre igen nagy szüksége van. S persze másoknak is az ő társaságára. Nagyon szeretem, amikor hozzám bújik, és csendes hangon titkokat súg a fülembe.

 

A meséi itt olvashatók:

Hajszárító képében

A mese nem minden

 

Az anyák napján elhangzott köszöntése, amit négy évesen mondott el nekem itthon, itt hallgatható meg:

 http://sikerul.com/wp-content/uploads/2012/05/Ati-édesanyám-virágosat-álmodtam-2009.-május.mp3

 

 

Kapcsolódó bejegyzések:

Anyai szemmel 2. rész (középső lányunkról) Anyai szemmel 3. rész (legkisebb lányunkról)

Kíváncsian várom a véleményeket, hozzászólásokat!

comments