A taps mosoly, amit én is láthatok

Énekpróbák Bolyki Balázzsal a Para-ra Gospel Kórusban
(szerda: tehetség plusz ember – tematikus nap)

 

Amikor valaki keresztény emberként azt éli meg, hogy szeret a színpadon lenni, örül, ha megtapsolják, és törekszik arra, hogy minél inkább megmutathassa ki ő valójában, bűnös vágyaktól vezérelt személy? Magamutogató? Hogyan mondhatja egy ilyen ember, hogy ő Isten nagyszerűségére és dicsőséges gazdagságára akar rámutatni önmagán keresztül, a művészetén keresztül?

 

Lelkembe gázoltak

 

Egy baráti társaságban voltam. Köztudott volt, hogy szeretek énekelni, és szívesen teszem ezt mások előtt is. Ők már hallották a hangomat, és  kérték, hogy énekeljek már el egy pár dalt. Megtettem, és együtt élveztük ennek az örömét. Azután megtapsoltak és jólesett. S az is öröm volt, hogy érezhettem, hogy a többségnek sikerült átadnom valamit, ami vidám volt és lélekemelő.

Honnan tudom? Ennek különböző egyéb jelei voltak a tapson túl. Az együttlét után másképp köszöntek el, erősebb kézfogás, melegebb ölelés, más hangszínnel kimondott szavak. Ezek beszédesebbek, mint megannyi szóvirág, s ráadásul igaziak és őszinték, mert önkéntelen reakciók, amik a valódi érzésekről árulkodnak. Nekem muszáj megtanulnom megfigyelni ezeket az apró jelzéseket, mert az arckifejezéseket nem látom, valamiből azért mégis meg kell tudnom, hogy „mi az igazság”.

Írtam, hogy a többségnek sikerült adnom, de mi történt a „boldog” alkalom után? Kaptam a hideg vizet valakitől pár órával később.: – Te csak azért csinálod ezt, mert azt szeretnéd, hogy a társaságban te legyél a központban és mindenki rád figyeljen!

Most már tudom, hogy talán bölcsebb lett volna akkor csendbenmaradnom, hiszen aki bármilyen rossz szándékot feltételez rólam, úgysem lehet, és nem is kell meggyőzni az ellenkezőjéről. Bár az nem árt, ha mindenki rám figyel, ha énekelekJ. De csak akkor és addig, és ez jó jel.:) Ebből azt tanultam, hogy az én felelősségem, hogy milyen szívvel énekelek, a többivel nem nekem van dolgom! Ez az egész eset akkor jutott eszembe a próbán, amikor Balázs az alábbi jelenségről kezdett beszélni, amit most az én megtapasztalásom alapján írok le.

 

Tapsolni bűn

 

Micsoda dolog az, hogy te arra törekszel, hogy megmutasd, hogy mi van benned, és még élvezed is! Ezek a vágyak bűnösek! Légy szerény, járj összehúzott nyakkal, légy csendes! A „test” kívánsága az a vágy, hogy szerepelni akarj, s igazából Isten dicsősége helyett a magad dicsőségét keresed! Hiszen örülsz, ha megtapsolnak nem?!

Hát hogyne örülnék annak, ha valaki nem elmenekül, hanem esetleg még tetszik is neki amit csinálok és örömét így fejezi ki. De nagyon sokszor éreztem bűntudatot amiatt, hogy ez így van, és igyekeztem tagadni ennek bátorító erejét. Tanácstalan voltam sokáig, hogy akkor most mégis mit kezdjek azzal az érzéssel, ami bennem van? Hogyan írtsam ki ezeket a vágyakat az életemből, hogy szeretek mások előtt énekelni?

 

Vágykezelés

 

Balázs is azt állította, hogy ezek a motivációk mindannyiunkban ott vannak, akik ott vagyunk, és azzal, hogy tagadjuk ezt, nem leszünk szerényebbek, alázatosabbak, sőt, hazugságban élünk. Erről pedig eszembe jutott egy igehirdetés, ahol azt hallottam, hogy nem a vágyakkal van a probléma, hiszen azt Isten helyezte el bennünk. Akkor lehet baj, ha ennek kiteljesedése nem a megfelelő irányba történik. Ekkor gondolkodtam el azon, hogy amikor tapsot hallok, akkor ez azért esik jól, mert végre valaki elismer és értékesnek érezhetem magam, mert egyébként nem tartom sokra az életem? Vagy esetleg azért örülökaz elismerésnek, mert tudhatom, hogy amit én értékesnek gondolok és átadtam, azt a közönség is értékeli?

Igen, elismerem, volt olyan időszak, hogy bizonyítani akartam, hogy én is érek valamit. S erre a törekvésemre akkor ébredtem rá, amikor meghallottam ezt a mondatot: „Nem annyit érsz, ahányan tapsolnak neked.” (Schlingloff Sándor) Ma már úgy ítélem meg a tapsot, hogy az egy olyan mosoly, amit én is láthatok!:)

 

Hazugságok

 

Balázs gondolatait idézem tartalomban. Vannak sztárok, akiket „megcsinálnak”. Kialakítják, hogy ő milyen legyen, s az nem az igazi önmaga. Amikor többszázezer ember előtt énekelnek, az álarcot tapsolják meg, nem őket, ez már egy olyan dolog, ami lelki gondokat okozhat. Az is nagy probléma adott esetben, ha valaki azt hiszi, ő az Isten, s mindenki oda van értük. Ha jó pasi, akkor a nők, ha jó nő, akkor a pasik. Ezért betegedhetnek bele a népszerűségbe emberek, hiszen a valósággal mindenki szembetalálja magát előbb-utóbb. De mi, akik tudjuk, hogy Isten teremtményeként milyen értékesek vagyunk, tudjuk, hogy amit adunk, az kitől származik. Itt tud belépni az az alázat, ami nem csak a zenéhez kell, hanem az „ajándékozáshoz” is. Annak örülhet az illető akkor, amikor például  sokezer ember előtt énekel, hogy milyen sok embernek tudott adni . S azoknak az embereknek éppen arra van szükségük, ami benne van! Amit ő kapott a teremtőtől, amit adni képes nekik. Ezt csak hittel lehet elhordozni, hogy egészséges maradjon a lélek. Hiszen ez egy felfoghatatlan csoda!

 

Mutasd magad!

 

Kaptunk egy érdekes kis feladatot. Pár kórustagnak egyenként ki kellett állni középre, és meg kellett mutatni magunkat. Ének, szöveg nélkül, csak a mozdulatainkkal. Közben tapsoltuk azt, aki éppen sorrakerült. Meg kell szoknunk, hogy bátran mutassuk meg, kik vagyunk valójában. Ne jöjjünk zavarba, ha mások előtt kell megnyilvánulnunk. Nem azért jelentkeztünk a kórusba, hogy a fürdőszobában csillogtassuk értékeinket. Ő még sohasem kapott olyan kritikát egy fellépés után sem a kórusával kapcsolatosan (Bolyki Soul&Gospel Kórus), hogy milyen langyos, milyen szürke volt az egész. Ne higgyük el magunknak, hogy mi nem vagyunk olyanok, akik szeretnénk odaadni azt, ami bennünk van. Igenis ez a vágy ott van, s képesek vagyunk megmutatni őszintén és felszabadultan, hogy kik vagyunk valójában. Isten csodálatos teremtményei! Erre van a lehetőségünk, és ennek szabad örülni! Ne higgyünk a gátló gondolatoknak! Ezek csapdák!

 

Kit érdekel?

 

Azt hiszem, hogy talán azért, mert nem látok, sokat küzdöttem, és még ma is küzdök esetenként az alacsony önértékeléssel, az egészséges önbizalom hiányával. Amikor sötétnek látom a helyzetem, azt gondolom: Minek „mutogassam” azt a szerencsétlen, esetlen vak nőt? Miért kell hogy mindenki lássa testi és egyéb hibáimat? Ugyan ki az, akit ez érdekel, és miért? Ez bolondság! Ha kiderül hogy …, akkor bántani fognak, és nem fognak szeretni! Bezzeg ha…, ilyen, vagy olyan lennék, az más lenne. Most egy kicsit túloztam, de nagyon könnyű ezeket a gondolatokat gondolni, s emiatt visszahúzódni. Mégis mi a válasz erre nekem? Az segít, ha arra gondolok, milyennek lát Isten, ki vagyok az Ő szemében a Biblia szerint, mert abban méltóság van. Felemelt fővel járhatok, mert az Istené vagyok, aki szeret és elfogad. S persze az a tény is erősít, hogy nem létezik abszolút tökéletes külsővel, lelki és egyébb adottságokkal rendelkező ember. Az is segít, amit korábban Balázs többször is elmondott már nekünk, hogy a közönség mindig a valódit, az igazit tudja elfogadni, befogadni, az a jó, ha nem azt érzi, hogy hú, ott egy tökéletes ember, aki én sohasem leszek, hanem érezheti, hogy „ő olyan, mint én, csak éppen odaállt és megmutatja, mit kapott”. De ami igazi és őszinte, azt tényleg értékelik, ha valaki megjátsza magát, az mindenkit taszít.

 

Mozgást is tanultunk egy dalhoz

 

Vak embereknek bármiféle mozgást megtanítani speciális kihívás. Nem mindegy, hogy valakinek az állapota veleszületett, vagy szerzett vakság. S az is számít, hogy van-e még másféle sérülése ezen kívül az illetőnek. Balázs mellett Napsugár Anna is segített nekünk, hogy jól csináljuk a mozdulatsorokat. S hogy ki ő? Tavaly egy külön bejegyzésben is bemutattam, mert egy különleges művészeti ág meghonosítója. Ez pedig a jeltánc. Róla, és erről a művészetről itt olvashat bővebben!A zene lehet a siket embereké is?Nekem nagyon felemelő érzés volt látni, hogy a tánc és a mozgás örömét, ami őbenne igazán él, lehetősége volt segíteni átadni. Örült ennek, én pedig annak, amit kaptam tőle. Most ne mutatta volna meg? Azt mondják, gyönyörűek a mozdulatai. Olyan jó volt látni az őszinte örömét, hogy segíthetett nekünk! Olyan jó volt megtapasztalni azt, hogyha valaki a „helyén van”, s szívvel lélekkel adja át, ami benne van, akkor az a másiknak is öröm. Balázs tegnap is elmondta, hogy nincs rossz színész, csak rossz rendező, aki nem találta meg annak az embernek a megfelelő helyet.

 

Szeretném hinni mégerősebben, hogy érdemes vállalni a kockázatot, és kitenni a szívemet, testestől lelkestől kiszolgáltatni magamat az emberek előtt a színpadon. Még akkor is, ha valaki páros lábbal tapos utána a lelkembe. Balázs azt is említette, hogy lesznek olyanok, akik nem szeretik azt, akik vagyunk, amit csinálunk, de ha valaki igen, akkor legalább ő azt kapja, ami igazi, ami valódi.

Kíváncsian várom a véleményeket, hozzászólásokat!

comments