A mese nem minden

A bejegyzésem végén egy hercegnős mese lesz olvasható, amit egy fiú írt a kishúgának, pedig még hivatalosan nem is tud írni. Előtte viszont még pár bevezető mondatot szólnék, mert egy döbbenetes élményben volt részem a napokban.

Ma megy Attila először iskolába. Nagyon várja már, mert nagyon szeret feladatlapokat megoldani. Ő biztosan falná Kreatív törpmanó játékos füzeteit.J Miért gondolom ezt? Azért, mert ő óvódások és kisiskolások játékos fejlesztését képekkel és szavakkal igyekszik elérni. Kreatív törpmanó nem csak a gyerekeknek segített, hanem nekem is, aki nem látom a képeit. Ugyanis úgy töltötte fel azokat, hogy számomra, aki nem látok, adott képleírást. Ez szerencsére megoldható technikailag úgy, hogy a látó embereknek ez ne legyen zavaró. Egy képes beszámolót külsőolvashattam el úgy, hogy szinte magam előtt láttam azokat a gyerekeket, akikkel ő találkozott és akik ragyogtak a közös együttlét alatt, amíg éppen ügyességüket próbálgatták. Ajánlom mindenki figyelmébe ezt a kedves beszámolót, engem nagyon megfogott.

 

Gyorsan átfutottam a jegyzeteimet, amit nyáron írtam le Pécsi Rita külsőelőadásaival kapcsolatosan. Miről is volt szó, amikor a kisiskolás kort beszéltük át? Ugyanis nagy nap ez a mai, ahogyan ezt már a bejegyzés elején is írtam. 7 éves volt a nyáron Attila. Persze a kisiskolás korral kapcsolatosan sokmindenről szó esett. Többek között a szóhasználat, szójátékok jelentősségéről is, mert a magyar nyelv igen csak különleges. Képszerű a nyelvünk, a meséink. Ha sikerül játszanunk a szavakkal együtt az ilyen korú gyermekünkkel, akkor őt ez segíti egyrészt a gondolkodó, elemző tevékenységben, másrészt mivel együtt vagyunk, kapcsolatban, ezért a társas intelligenciája is növekszik. Mivel ugye én nem látok, ezért nálunk már eleve adott volt az a helyzet, hogy velem együtt a szavak játéka jöhetett szóba a legtöbb esetben. Most mégis valami különlegesre hívnám fel a figyelmet, mert tegnap fedeztem fel egy újabb lehetőséget.

 

A barátnőm járt nálunk hétvégén. Ő hivatásos mesemondó. Azt mesélte nekem, hogy régen nem a gyerekeknek szóltak a mesék. A felnőttek meséltek egymásnak munka közben. Az egymásnak való mesélés az az élet dolgaira való megoldáskeresés, vagy megoldásközlés volt, ha jól értettem szavait. Tehát közösségben voltak egymással az emberek és közben meséltek. Milyen érdekes. Ezt el sem tudom képzelni. Mégis tegnap megcsapott ennek a szele. A 7 éves fiam, ahogy ezt az előző bejegyzésemben írtam, pár napja írt egy mesét. Megtanult már sok betűt magától és egyszer csak azzal állt elő, hogy had olvassa fel nekünk. Én megkértem, hogy diktálja le nekem, mert annyira megérintett. Aztán ettől annyira lelkes lett, hogy megkért, írjak már le egy másikat is, amit éppen akkor akart kitalálni, mert Pancsikának, aki 5 éves, megígérte, hogy ír egy hercegnős mesét. Nem tudtam ellenállni a kérésnek. Ő mesélt, én pedig írtam. Ez egy olyan felemelő érzés volt, egy olyan meghitt közösségben voltunk együtt, mint amikor egy rajzoló gyerek felett állhat az anyuka és gyönyörködik csemetéjében. Ő mesélt, én írtam. Ő mondta és én lejegyeztem. Együtt voltunk. Közel. Döbbenetes élmény volt. Mindig úgy éreztem, hogy kimaradok valamiből, mert nem tudok mesét olvasni a gyerekeimnek. Persze szokták mondani, hogy találjunk ki meséket és az sokkal jobb. Volt is egy olyan időszak, amikor ez úgy ment magától, de mostanában inkább a napi eseményeket beszéltük meg este és aztán általában hálát adtunk ezekért, így beszélgettünk. A mesélés mostanában kiszorult a közös tevékenységekből. Persze őket nyilván érték hatások, néztek mesét. Volt, hogy átjött a szomszédban nyaraló kislány és báboztak nekünk, felnőtteknek. Mi is csináltunk ilyet gyerekkorunkban. Szóval mi is a mese és a mesélés értelme és lényege? A gyerekek szüksége csupán? Csak egy befogadó kell hozzá, vagy a mese is társas tevékenység? Nincsenek szavaima tegnap átélt élményeimhez, álljon itt az a mese, ami azért lett szerintem hosszabb, mert én gyorsabban tudok írni.J Ki az, aki ráismer valamelyik családtagjára a meséből? Aki vájt fülű, vagy vájtszemű, fog találni legalább egy bibit a családi életünkbe, amit ragyogóan tükröz ez a gyerek, ez a mese.

 

A hercegnő és a herceg

 

Volt egyszer egy hercegnő. Unatkozott, megkérte a férjét, hogy menjenek ki valamit játszani. Azt játszották, hogy elbújt a király és ha meglátta a hercegnőt, gyorsan odafutott a palotához és akkor mondta, hogy hol van a herceg. Elkezdett esteledni. Kint maradtak éjszakára csillagokat nézni. Aztán elaludtak a sátorba. Amikor fölkelt a nap, látták, hogy valami nincsen rendben. A legértékesebb kincse eltűnt a hercegnőnek. Az egy nyaklánc volt. Egy nagyon drága nyaklánc. Nagyon sirdogált a hercegnő. A király vígasztalta, hogy ne sírj, ne sírj, veszünk egy új nyakláncot.

-De az nagyon sokba került és most a másik is biztos olyan sokba fog kerülni.

-Veszek az én pénzemből.

 

Aztán az ékszerboltba meglátta, hogy sokba kerül és nem tudta megvenni a király. Visszament a palotába.

-Sajnos igazad volt lányom, nagyon sokba kerül.

Nagyon sírt a hercegnő, mert nagyon szerette azt a nyakláncot. Mondta a hercegnő:

-Olyan sokat mentünk át mindenen azzal a nyaklánccal. Egy bulin, egy esküvőn és a legjobb napomon. De most annyira fáradt vagyok. És nagyon sírok.

 

Lefeküdt aludni a hercegnő, aztán a király fennmaradt éjszakára, őrködött, aztán meglátta a tolvajt. Az egy csúnya ember volt maszkkal. Odament a király és aztán mondta:

-Mit lopsz el már megint?!

 

Szólt a rabló:

-Én semmit. Aztán gyorsan elfutott. Nem ment utána a király, mert már kezdett reggeledni. Utána visszafeküdt az ágyába. Először még szólt a hercegnőnek, hogy tudja, ki a tettes. Kérdezte a hercegnő:

-Ki a tettes?

-Egy sunyi ember maszkkal. Majd ha te is ittmaradsz, akkor majd meglátod.

 

Fent őrködött a hercegnő. Az ablakán meglátta a sunyi embert. Szólt a királyának, aztán gyorsan odament a király és lefogta. Mondta a király:

-Most megvagy te! Lássuk, ki vagy a maszkba!

 

Levették a maszkot. Nagyon meglepődtek, mert a társa volt a királynak. Mondta a király:

-Te merted ellopni azt a kincset a lányodtól?!

-Én. S ajnálom.

-Na jól van, megbocsátok neked. De aztán semmit ne lopj el, mert akkor megint elcsíplek.

 

A tettes mondta, hogy nem fog többé semmit lopni. Aztán elvették tőle a nyakláncot. Odaadta a hercegnőnek a király. Nagyon örültek. Kijelentették a lovagok, hogy meglett a nyaklánc, nem kell többé keresni. Nagy lakodalmat csaptak, aztán mindenki elment a várból. Amikor lefeküdt a hercegnő, imádkozott, hogy ez volt a legjobb napom. És elaludt. Vége.

 

Kíváncsian várom a véleményeket, hozzászólásokat!

comments