“A módszer akkor is felszabadít, ha nem akarod!”

Énektanulás a Kádek-módszer segítségével 6. rész

(Kedd: tehetség plusz ember – tematikus nap)

Micsoda? Hiszen amikor énekelni tanulni kezd az ember, akar valamit nem? Akkor most hogy van ez? Az utóbbi egy év tapasztalatai után elmondhatom, hogy a címsorban szereplő állítás teljes mértékben igaz. Nincs ellentmondás. Hogyan lehetséges ez? Erről írok most. Segíteni fog ez a bejegyzés azoknak is, akik úgy érzik, még nem elég felszabadultak a színpadon!

Érintett témák:

A vakság és az arcmimika problematikája

Ahogy a blog oldalcímének leírásában is olvasható, nem látok. Ez a tény a színpadi előadásmód elsajátításának technikáját is befojásolja. A mozgás témakörét korábbi bejegyzésekben már tárgyaltam. Viszont külön az arcmimikáról még nem ejtettem szót egy alkalommal sem.

mosolygóskisbaba

Alapadottságokkal mindannyian rendelkezünk, ami az érzések kifejezését illeti. Az első mosolyunkat a felénk irányuló mosoly váltja ki. Ezért is nevezik ezt szociális mosolynak is. De mi a helyzet azokkal, akik vakon születtek? Ez a mosoly pozitív érzelmi állapot hatására jön létre, csecsemőknél pl. ki lehet váltani, érintéssel, puszival stb. Tehát alapvető érzelmi kifejezésekre az is képes, aki sohasem látott. De a finom arcmimikát látva tanuljuk meg, ezért a vakon született emberek arcmimikája szegényesebb.

Én később veszítettem el a látásom, mégis …

Megvakulásom után az én érzelmi közléseimmel is problémák akadtak. Ami a színpadi jelenlétet illeti, sokszor megkaptam, hogy többet is mosolyoghatnék. Én nagyon igyekeztem. Tudatosan koncentráltam nem egyszer, hogy tuti legyen mosoly. De ez egyfajta műmosoly volt talán. Mert úgy éreztem, hogy valamiért az arcom be van fagyva, nem tudnak áttörni rajta természetességgel bizonyos érzelmek. Vagyis inkább azt mondanám, hogy nagyon nehezen. Kérdés volt az is bennem: ez egy pszichés gát, vagy a vakság miatt van, hogy mivel nem látom az arckifejezéseket, nincs meg a megfelelő visszacsatolás, és ezért ismerhetőek fel nálam is az átlagosnál nehezebben az érzelmek az arcomon? Pszichológus-gyógypedagógus szakemberrel (Névery Katalinnal) beszélgettem erről. Ő azt mondta, is-is. Nézzük tovább, hogy ezt most miért is volt lényeges elmondanom!

Komplex hatás a Kádek-módszerben, mit jelent ez?

Heny sokszor hangsúlyozza az óráinkon, hogy a módszer, amivel tanít, komplex. Ez nem azt jelenti, hogy egyszerre sok mindennel foglalkozunk, hanem azt, hogy egy egyszerű kis gyakorlata is komplex módon fejleszti az énekléshez szükséges képességeket.

“A tanításban mindig a módszer a legfontosabb. A Kádek-módszer titka az érzelmek fokozatos felszabadításában rejlik.” (Kádek Heny)

Én megtapasztaltam azt, hogy valóban összetett hatása van a Kádek-módszernek! Nem vettem Henytől „Hogyan mosolyogjunk a színpadon”-órákat. Még arról sem volt szó, hogy elméletben mi kéne hogy látszódjon az arcomon. Nem mentünk a lelkem bugyrainak mélyébe sem, annak ellenére, hogy bármikor fordulhatok hozzá bizalommal, ha valami gondom van. Természetesen gondos munkája is pozitív lelki élménnyel jár, hiszen ki ne örülne annak, hogy az óra teljes ideje alatt osztatlan figyelmet kap. Már ez önmagában is kihat a lélekre. Természetesen beszéltünk már érzelmek felidézéséről, de még az ilyen jellegű gyakorlatokig nem jutottunk el, mert vannak olyanok, amik ezt elővezetik, és még azokat csináltuk. De mégis, akkor mi is történt valójában? Nézzük először Kádek Heny leírását, majd a velem történteket, melyek segíthetnek jobban belelátni a folyamatokba.

mosolygósfiatallányarcaközelről

A lélek szabadsága elengedhetetlen a szabad hangadásban. Mivel vegetatív funkcióval van dolgunk, tulajdonképpen a szabad éneklést akadályozó beidegződések átprogramozását hajtjuk végre közös munkával és sok gyakorlással. Ezt a folyamatot három szinten végezzük egyszerre:

  1. TEST: Az éneklésben résztvevő izmok izom- és idegsejt szinten történő átprogramozása.
  2. SZELLEM: A hangképzés anatómiájának megértése. A gyakorlatok értelmi megértése.
  3. LÉLEK: A gyakorlatok érzelmi megértése. A lélek felszabadítása a gátlások alól, önismeret fejlesztése.

mosolygó férfi elegáns öltözékben

A műmosolytól az igaziig vezető út

A közelmúltban három alkalommal is lehetőségem volt énekelni közönség előtt. Az első koncert után odajön egy kedves ismerős, és azt mondja nekem: „Úgy ragyogtál! Még a szemed is mosolygott!” Ez már gyanús volt. Természetesen örömömben sírva fakadtam. Hihetetlen, hogy annyi mosolyra „agitáló” hozzászólás után egyszerre most ezt kapom! Mi történik itt?! A következő koncert után is volt, aki megjegyezte: „Most már láthatóan több érzelem jelenik meg az arcodon, több mosoly bújkál, és látszik, hogy ezek igaziak!” Legutóbb pedig már saját testérzetemben is átéltem egy csodát. Ugyanis eddig azt éreztem belül, hogy az arcom merev, mintha egy rideg anyagból lenne. De a legutóbbi koncerten teljesen más történt. Ahogyan a testem többi része már fel tud szabadulni a mozgásra, egyszerűen azt éreztem, hogy az arcom is „beindult”! Éreztem, ahogy átjutnak az érzelmek! Azt éreztem, hogy nem hiába állok elől, és nem hiába látnak, mert most már az arcomra van írva, amit érzek!

Küldj egy mosolyt, ha van a szívedben,
szólj egy jó szót, ha van hited,
nyújtsd a kezed,
hisz mindig találsz a tiédnél remegőbb kezet!

(Bolyki András)

Látszik rajtam az üzenet végre! Ki ne akarna magának ilyen élményt! És mégis, azt mondom, én ezt nem akartam! Akkor hogy is van ez?

Nem akarásnak öröm a vége

Ez az öröm visszahatott a lelki megélésemre, és ettől még intenzívebbek lettek az érzéseim. Még lazábbá váltam, még szabadabbá! Tulajdonképpen egy érzelmi feloldódás történt. Mi is vezetett idáig a módszer által? A gyakorlatokat mindig ülve kezdjük csinálni. Otthon is így kell gyakorolni. Hogy a laza testhelyzet állapotát szokjuk meg ezzel. Ennek az állapotnak kell visszaidegződnie. A hangképző gyakorlatoknál a hangadó szervek izmai gyakorolják a megfelelő működést, mintegy „gyógytornaként”. Tehát adott a laza, de koncentrált állapot. Mivel a gyakorlatok végzése közben megtörténik az átidegződés, ezért utána már „magától” is elkezdenek jól működni a hangadó szervek. Hiszen a hangadás – mint már annyiszor leírtam, és Heny is nagyon sokszor elmondja – vegetatív működés, nem akaratlagos. A gyakorlatokat tudatosan végezzük, de az eredmény egy tudattalanul is jól működő dolog lesz. Anélkül, hogy „akarnánk”, jól fogjuk csinálni a végén! Úgy látszik, kezd nálam egyre jobban beidegződni a lazaság állapota! S milyen érdekes, ahogy ez visszahat a lelkemre!

Működik akkor is, ha el sem tudom képzelni!

Hiszem, hogy a látható eredmény is a hitelességünket erősíti! Nemcsak annak örülök, hogy vak ember létemre ezek szerint a látványon is lehetséges még számomra dolgozni – bár én ezt már egy szint/idő után feladtam – hanem fantasztikus csodának tartom, hogy az arcmerevségemből fakadó falak áttörni látszanak! Én erre nem is számítottam! Nem is mertem remélni sem! Hiszen ha testem minden porcikáján ki tud bújni a lelkem úgy, hogy azt lássa a közönség, akkor az nekem és nekik is egyaránt öröm és boldogság! Magamnak és minden énekes társamnak azt kívánom, hogy ezt minél intenzívebben tudjuk megélni! Hiszen ez azt jelenti, hogy egyre szabadabban és szabadabban éneklünk! El sem tudom képzelni, mi lesz még ez után!

Nagyon várom a hozzászólásokat a like gomb alatt!

A sorozat eddigi részei:

1. Jól akarod csinálni? Ne!2. A Kádek-módszer története
3. Döbbenetes: még mindig sokan gondolják úgy, hogy legyalázással lehet igazi eredményt elérni!4. Énektechnika? Keresem az “igazit”!5. “Példahang”

Privát üzenet küldéseFeliratkozás blogértesítőreTémajavaslat küldése

Kapcsolatfelvétel