A hit gyengéknek való

Hallotta már ezt a kijelentést a kedves olvasó? Előfordult már esetleg, hogy nem merte felvállalni éppen emiatt a gondolkodás miatt azt, hogy ön reménykedik? A közgondolkodásban ott van, hogy hit egyenlő naivitás. Akinek már nincs más lehetősége, akkor bugyután odafordul valamilyen láthatatlan lényhez és hisz benne, hiszen jobbat nem tud szegény. Szegény! Volt olyan időszak, hogy egyszer én is elgondolkodtam, hogy miért hiszek és bízok Istenben. Azért, mert vak vagyok és úgysem bízhatok és várhatok semmi jót máshonnan? Valójában én ez által gyenge vagyok, hogy nem látok? Nemrég hallottam ezzel a problematikával kapcsolatban, hogy igen, bátran bevallhatjuk, hogy Isten a gyengék menedéke, hiszen mi nélküle valóban elveszettek vagyunk. S az, aki azt állítja, hogy erős, vajon meddig? Hány csapás után adja fel az ember az erejét? Vajon akik azt mondják erősek, meddig bírnák az alábbi embert ért csapásokat? Horváth Zoltán, egyik jó barátom tanárára emlékezett vissza. Megrendített a történet. Ez után egy verset is közreadok majd, ami szintén nagyon megérintett, ezt egy kedves olvasó küldte nekem. Nagyon szép.

 

„Az ofőt nagyon hamar megkedveltük, mert egy olyan közvetlen figura volt, és még jól is értett a nyelvünkön. Igaz, hogy néha azért is bocsánatot kért, hogy levegőt vesz, de annyi respektje volt, hogy mindig tudott rendet tartani az osztályban, kiabálás nélkül is.

Egy esetben például a hátsó sorban nagy volt a viháncolás, Ő meg oda hajított egy krétát. Annak rendje szerint el is találta az egyik diákot, az orránál. Erre még a Tanár Úr kért elnézést.

Buzás tanár Úrat ÉÉN azért is kedveltem, mert Ő tanította az automatika tantárgyat, ami az ÉÉN kedvencem volt a 4 év alatt. Negyedikre el is értem, hogy az egész iskolában ÉÉN voltam a legjobb. Mind elméletben, mind gyakorlatban. Ennek ellenére 5-ösöm szinte sose volt belőle, mert a Buzás tőlem mindig 10-szer annyit várt el, mint a többiektől. A dolgozat javítás az olyan volt, hogy a többi diáknakahol kellett, pirossal bele javított, a feladat végére oda írta a kapott pontszámot, és a végén összeadta, és annak alapján adta meg az érdemjegyet. Az enyém az úgy nézett ki, hogy az AAA, 4-es lap egyik oldalán volt a dogám, a másik oldalon az Ő javítása. A dogámban csak *-okkal jelölte a hibáimat, és a hátoldalon hosszasan kifejtette a helyes megoldást. Aztán mikor már jól mentek a dolik, akkor jött elő a trehányságom, amitől kétszer kettő néha öt lett, de ez nem volt egy jó ötlet, és természetesen a számolási hibáim miatt az érdemjegyem soha nem  5 lett.

De a Buzással történt meg az is, hogy a kezére csaptam egy hatalmasat. Abban az évben Pécsre mentünk osztálykirándulásra, és persze az első éjszaka Harkányban szálltunk meg, egész közel a fürdőhöz. Még a buszon össze szedtem a személyi igazolványokat, mert mindig ÉÉN voltam az osztály pénztáros, és mint ilyen ÉÉN intéztem a szállásokat, és ÉÉN is fizettem. Amikor másnap reggel megint a kezembe kerültek az igazolványok, egyszerre mindenki elkezdett nyúlkálni, hogy először az övét adjam oda. ÉÉN meg csak a sok mancsot láttam, és persze hogy nem tudtam kiadni az okmányokat. Ezt megunván, egyszercsak az egyik praclira rácsaptam egy amolyan mélyről jövő dühből egy hatalmasat. Na ez volt a Buzás keze. Az érdekes az volt, hogy nem tudom melyikünk pirult el jobban, és győztünk bocsánatokat kérni egymástól.

Egy másik alkalommal a Buzás aktuális felesége sikeresen kihypózta a Tanár Úr szürke köpenyét, ami az aktust megtorolva ilyen szép foltos lett, mint a bárány felhős szürke égbolt. Mi, mármint az osztály, már kiröhögtük magunkat, mialatt a Buzás magyarázkodott. Már le is nyugodtunk, és folyt az óra, amikor bejött a diri helyettes. Amikor meglátta a köpenyt, kissé láthatóan megrőkönyödött, majd egy kis hatás szünet után egyszercsak megszólalt:

– Mi van Ferikém? A srácok Veled törlik a táblát?

Na itt volt vége az órának.

 

És hogy miért írtam hogy az aktuális felesége? Mert nem volt nagy szerencséje az asszonnyokkal. Volt egy telke Csobánkán, egy akácos mellett. Még fiatal házasok voltak az első feleségével, amikor az egyik évben megvadultak a méhek, és rájuk támadtak. Sajnos csak ekkor derült ki, hogy az asszony allergiás a méhcsípésre. Mire a kórházba értek, bele is halt a támadás következményeibe.

Pár év múlva újabb feleség. A telek felszámolva, és inkább a világot járták. Mit ád Isten, az asszony rákos lett, és egy év leforgása alatt Őt is eltemette a Tanár Úr.

De hősünk nem adta fel a kísérletezést, és újból megnősült. Ennél az asszonynál tartottunk, de sajnos megint temetés lett a vége. Nem kisebb dolog történt, minthogy egy alkalommal, amikor sátoroztak a balcsiparton, nagy vihar kerekedett, és az egész kempingben pont az Ő sátrukat találta meg a villám. A Buzásnak mindkét lábát átégette, az asszonynak meg megállt a szíve. Mire kiért az orvos, már csak a Buzást szállították kórházba. Ekkor kapott rá keményen az italra.

Meg is értem. Ez már akkor volt, amikor mi negyedikesek voltunk.

Történt az egyik nagy szünetben, hogy a nagy melegre való tekintettel, úgy döntöttünk a két cimbivel, hogy kiszaladunk egy sörre, a szomszédos Miska nevű köpködőbe. Ki is rohantunk, és meg is kaptuk az árpaszörpit, és odaálltunk az egyik talpas asztalhoz. Mikor már megkóstoltuk a bambit, akkor fordult meg a szomszédos asztalnál düllesztő törzsvendég, aki nem más volt, mint a Buzás. Szépen megittuk a járandóságunkat, majd együtt vissza ballagtunk a suliba, hiszen éppen kezdődött vele az automatika óra.

Amikor a Grisa pár évtized múlva visszament a suliba tanítani, akkor a Buzás már csak mint óra adó nyögdíjas, tanított. Egyszer, már 69 évesen, elkapták piásan vezetéssel, és bevonták a jogsiját 1 évre. Ennek örömére egy fél év alatt halálra itta magát. A temetésen nem voltunk túl sokan. Ott volt a nővére, a régi igazgató úr, az új igazgató úr, és mi hárman mint haverok.Szürke emberke volt, szürke köpenybe, de a mi életünket színesebbé, boldogabbá tette.”

 

Azon is gondolkodtam már, hogy mitől könnyű Jézus igája. Ugyanis Ő ezt állítja. „Az én igám gyönyörűséges, az én terhem könnyű”. Mitől könnyű? Attól, hogy nekem erőt ad, vagy attól, hogy átveszi, mert én átengedem neki?

 

Túrmezei Erzsébet

újévi kérés

 

láttam uramazegyikbéna volt a másik aszott sárga

vagy nem volt lába

de a te fényed hullt a betegágyra

hitükkel elrejtöztek nálad

és úgy hordozták mázsás terhüket a te erőddel mint a szalmaszálat

és láttam szalmaszál alatt roskadozókat

mert mázsás teher könnyü mint a kis szalmaszál veled

de nélküled a szalmaszál is mázsás súly lehet

új évbe indulok és nem tudom mi vár

csak azt tudom velem vagy és nem hagysz árván

csak azt tudom utam már kijelőlted

mint bízó gyermek járhatok elötted

te mérsz ki bút örömet munkát terhet

 irgalmad mindeggyikbe áldást rejtett

csak eggyet adj hogy célirányt haladjak

hogy szalmaszálak alatt ne roskadjak

és ha szereteted mázsás teherreltenné próbára ezt a gyenge vállat

segíts úgy vinni mázsás terhemet a te eröddel mint a szalmaszálat

 

Ha úgy érzi, hogy van olyan megtapasztalása a hittel kapcsolatosan, amivel másokat bátoríthat, akkor ossza meg bátran a hozzászólásokban! A kétségeknek sem vagyok ellenére, hiszen ki az, akinek soha semmilyen bizonytalansága nem volt egy adott szituációban, hogy most vajon tényleg létezik az Isten, aki majd ad erőt, vagy csak magamra számíthatok? Sokszor ezek a dolgok nem is tudatosak.

 

 

Kíváncsian várom a véleményeket, hozzászólásokat!

comments