A gigoló és a szívrabló

Erdősné Onda Marica: Kutyanapló 2. rész
(kedd: akadálymentes hétköznapok – tematikus nap)

 

Az előző naplórészlet ott fejeződött be, hogy a szerző, legelső vakvezető kutyusa Daisi után, kapott egy másikat, aki Apacs névre hallgatott. S ahogy az ember ösztönösen egy újban a régi személyt keresi, ugyanúgy az állatainkkal is képesek vagyunk ezt megélni. Pedig nincs két egyforma kutya! Milyen az, amikor egy harmadik is bejön a képbe? Vajon ha fajtája, alkata alkalmas arra, hogy vakvezetővé válhasson, mi lehet mégis akadály? Milyen az, amikor egy kutya olvas az emberek gondolataiban? Képesek lehetünk a veszteségek után újbóli kötődésre? Olvassa tovább Erdősné Onda Marica „kutyanaplóját”!

Apacsról

 

Olyan „pesti gigoló” volt, „egy kedves szívrabló”, ahogy Komár László énekelte. Mindenkit levett a lábáról szépségével, kedves hízelgésével. Nem is lehetett rá sokáig haragudni, amikor bajt csinált… és csinált. Többet, mint szerettem volna. A fenti hasonlat kicsit sem sántít, hiszen  a hűtlenül elcsavargó, kedves, bűnbánó tekintettel és örök szerelem ígéretével igyekezett jóvá tenni a félrelépését. Sajnos a csoda még három napig sem tartott, mert ismét hívta az ösztön legyőzhetetlen szava. A szökdösésen kívül semmi sem volt szent számára, ami ehetőnek bizonyult. Ma már csak nevetek, ha arra gondolok, hogy maradtunk bejgli nélkül egyik év szentestéjén, vagy milyen ügyes trükkel tulajdonította el a munkahelyi szekrényemben lévő uzsonnámat. Nem szeretett utazni sem. Túl nagy termete miatt nehezen fért el az autóban, buszon. Hosszú dús szőrzete miatt pedig nehezen viselte a meleget, főleg a közlekedési eszközökön. Ezért vele sokkal kevesebb kiránduláson, túrán vettünk részt. Ő nem húzta a szánkót, igaz nem is szánhúzó kutyának teremtette az Isten. Nem szeretett labdázni, viszont imádta a vizet, az úszást.

 

Sajnos a kicsapongó jellem miatt a kiváló munkáját sem tudtam igazán értékelni. Pedig Apacs mellett épp olyan biztonságban voltam minden nap, mint a rokonszenves Daisy mellett. A munkájuk teljesen kifogástalan és megbízható volt. Persze első kutyámnak is voltak bosszantó tulajdonságai, de azokat valahogy jobban tudtam tolerálni. A viharokban a dörgésektől rettegő Daisy inkább az óvó gondoskodás viszonzására késztetett. A kukázási mániáját pedig jobban lehetett kezelni a fedeles szemetesekkel és némi odafigyeléssel. Apacs viszont úgy szabadult, mint David Copperfield. Lehetetlen volt megakadályozni a szökési tervei megvalósításában. Az utolsó éveiben, amikor már alábhagyott a koslatási vágya, akkor kezdtük igazán megismerni és megszeretni egymást. Csak akkor már kevés időt hagyott a sors, hogy ezt sokáig élvezzük.

 

Zina belép a képbe

 

Apacs mellett nőtt fel a lenyűgöző Zina, akit kölyök korában vettünk magunkhoz.

Úgy képzeltem, hogy vakvezető kutyáimmal azért van annyi gondom, főként a magatartásukkal, mert felnőtt korukban kaptam őket, amikor már nagyon nehéz leszokatni az addig berögzött viselkedési mintákról. Zinába vetettem összes bizalmamat. Ő lesz a tökéletes, gondoltam. A két kutya által szerzett majd 20 éves tapasztalattal kiköszörülök majd minden csorbát. Az élet jól megviccelt, hogy kigyógyuljak a nagyképűségből. Tökéletes magaviseletű, csodaszép kutyám ugyan mindenben ellentéte előző két fajtársának, viszont irtózik az emberektől, ezért nem lehet belőle vakvezető.

 

Miért?

 

A legnagyobb szeretettel és hűséggel vesz körül, de csak addig amíg nincsennek idegenek a környéken. Akkor elbújik és köszöni szépen, nem kér senki társaságából. Úgy iszonyodik az érintéstől, az emberek közelségétől, mint ahogy mi érzünk a kígyókkal vagy pókokkal kapcsolatban. Azokkal a családtagjainkkal, barátainkkal, akik gyakorta töltik idejüket otthonunkban, előbb utóbb barátságot köt, vagy csak enyhe közönnyel, de elviseli őket. Viszont nem mutathatok be neki az utcán minden járókelőt, hogy a bizalmatlanságát lefegyverezzem.

 

Gondolatolvasás

 

Nála szeretetreméltób, segítőkészebb, depressziót gyógyító, mókamestert nehéz találni. Hihetetlen érzékkel veszi radarjai minden érzelmi rezdülésünk. Pontosan tudja és érti, mikor vagyunk játékos hangulatban, ilyenkor előkerül a kötél vagy a labda, vagy bármilyen más játék. Ha betegek, rosszkedvűek vagyunk türelmes nyugalommal várja ki amíg szétszélednek a viharfelhők. Sosem erőszakos, igazi mestere a gondolatolvasásnak.

Férjemmel mindig megdöbbenünk, amikor valamiről beszélgetünk magunk közt és Zina úgy reagál, mintha értené a szavainkat.

 

Például

 

Az érthetőség kedvéért íme néhány eset. Ha este a férjem kimegy a konyhába egy almáért, vagy csak a vizesblokkot látogatja meg, akkor Zina békésen szundikál a kosarában. Ha viszont a reklámszünetben azt mondja nekem, hogy kimegyünk még lefekvés előtt, akkor Zini máris kászálódni kezd és csóválva áll elé. Mintha azt mondaná:

Tudom, hogy rám gondoltál, hogy velem akarsz kimenni még az udvarra…

A reggeli pisiltetés az én reszortom. Ilyenkor is érvényesül a gondolatolvasás. Ha felébredve én is csak az illemhelyet látogatom meg, vagy a konyhába megyek kávét főzni, akkor nyugodtan pihen a helyén. De ha azzal a szándékkal lépek ki a szobaajtón, hogy kiengedem, akkor megérzi és vidáman csóválva ugrál körülöttem.

 

Idő-járás

 

Apacs mindig azonos időben ébresztett, hogy reggeli vizitelésére kiengedjem az udvarra. Zina nem kéreckedik. Ő akkor kel fel, amikor mi is felkelünk. Ezt a tulajdonságát nagyraértékeljük, főleg egy átvirrasztott szilveszter éjszaka után. Zini még a tűzijátéktól sem fél, akkor is vidáman játszik társaságunkban, pedig ezt általában nem díjazzák a kutyák. Daisy kifejezetten retteget tőle, akár a viharoktól. Apacs inkább csak nem szerette, de nagyon nem is izgatta.

Most nem is ecsetelem részletesebben Zina tulajdonságait, hiszen a jövőben sok szó esik majd róla is.

 

Mi legyen Zinával, hisz nem lehet vakvezető?

 

Sokat gondolkodtunk a helyes megoldáson, mi is lenne jobb a szépséges sarplaninai szukának. Talán a város forgalmas közege helyett jobban érezné magát egy nyugodt tanyán. A Jugoszláv hegyek pásztorkutyája a nyájak őrzésére szentelte életét, így nem is csoda, hogy távolságtartással szemléli a mi civilizációnkat. Viszont azt is szem előtt kellett tartanunk, hogy Zina hármónkon kívül nem zárt a szívébe senkit. Így elég nehéz olyan gazdit találni, aki nem csak a csendes környezetet tudja biztosítani számára, de megtalálja a kulcsot bizalmának zárt ajtajához is. Végsősoron arra az elhatározásra jutottunk, hogy sem érzelmi, sem egyéb okok miatt nem tudunk megvállni tőle, inkább vállaljuk a két nagytestű kutyával (Apacs és Zina) járó összes felelőséget és költséget.

 

Nem szeretnék több kutyát?

 

12 éves korára, majdnem teljesen süketen, nehézkes mozgással töltötte napjait a gyönyörű belgajuhász Apacs, mielőtt szívbetegsége néhány nap alatt örök álomba vitte. Nagyon ellentétes érzésekkel simogattam meg utoljára a selymes bundát, hogy örökre emlékezetembe véssem azt az érintést, melyet soha többé nem fogok már érezni. Ekkor már kicsit érettebb fejjel és nyitottabb szívvel fordultam a kutyák felé. De ne szaladjunk ennyire előre, most még ott tartunk, hogy hallani sem akarok új négylábú sofőrről… Ennyi csalódás után nem voltam benne biztos, hogy akarok-e több kutyát.

 

Az eddig közreadott részek itt találhatók!


Küldhetek önnek értesítő levelet, ha Erdősné Onda Marica naplója kiadásra kerül?
Ha igen, kérem adja meg nevét és e-mail címét!

Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!

Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!

Kíváncsian várom a véleményeket, hozzászólásokat!

comments