Kezdjük az Óvodásoknál

Egy szemléletformáló kezdeményezésről
(hétfő: egészségmegőrzés-emberi kapcsolatok – tematikus nap)

 

Ki az, aki egy-egy téma kapcsán ne hallotta volna már azt, hogy ezt már óvodás korban kellene elkezdeni. Mármint a szemléletformálást. Van a mai napra ezzel kapcsolatosan egy jó hírem! Egy kis lépéssel ismét közelebb kerültünk ahhoz, hogy a jövő nemzedék befogadóbbá válhasson a sérült emberekkel kapcsolatosan.

 

December 3-a a fogyatékos emberek világnapja. A De juRe Alapítvány külsőóvodákat keresett fel a közelmúltban. Felmérte az igényeket, hogy szívesen vennék-e, ha az óvodapedagógusoknak tartanának egy másfél órás tájékoztató és érzékenyítő programot? S hogy mire kellene őket érzékenyíteni? Milyen plussz információkra van szükségük? Például, hogy milyen eszközökkel tudnák beépíteni a hétköznapokba, a nevelési programjukba azt, hogy a gyerekek megismerkedhessenek a különféle fogyatékosságokkal, hogyha kikerülnek az iskolába, ne érje őket váratlanul egy helyzet, hogy tanul velük az osztályban egy sérült kisgyermek is.

 

Miért van erre különösen szükség?

 

Az a tapasztalat, hogy amíg az egyik oldalról az a folyamat erősödik, hogy a sérült gyermekek ne speciális iskolába járjanak, addig a másik oldalról kevés rákészülési lehetőség van a fogyatékos diákok befogadására. S most nem feltétlenül a pedagógusok felkészültségéről beszélek, hanem például a padokban ülő kis diákokról, akik lehet, hogy első osztályosként akkor találkoznak életükben először azzal, hogy a világon élnek olyan emberek is, akiknek valamilyen testi elváltozásaik vannak, vagy rossz a szemük, vagy a hallásuk, vagy egyéb fogyatékosságuk van. Ezek a gyerekek könnyen lemaradhatnak, vagy sokszor csúfolódás tárgyai is lehetnek, hacsak nem kerülnek tisztába azzal az osztálytársaik, hogy ők is ugyanolyan gyerekek, ugyanolyan értékesek és ugyanúgy ügyesek valamiben és ugyanúgy lehetnek területek, ahol gyengébbek. „Közös a világunk”, ez az alapítvány jelmondata.

 

Mit kapnak az óvodai programra jelentkezők?

 

Az óvónők eszközöket kapnak kezükbe igény szerint. Mese, film, játékötletek stb. és információk másfél órában, közben saját maguk is megtapasztalhatnak olyan élményeket, melyek által könnyebben bele tudnak majd ők is helyezkedni a sérült emberek helyzetébe. Természetesen játékos formában. Ez mind azt a célt szolgálják majd, hogy ötleteket meríthessenek, hogyan is érzékenyíthetnék a gyerekeket már óvodás kortól kezdve arra, hogy a sérült emberek kik is valójában. A cél az, hogy iskolás korukra és felnőtt korukra empatikussá válhassanak e társadalmi réteg irányába. S ha már feléjük empatikussá válnak, akkor általában is kijelenthető, hogy az embertársaik felé is figyelmesebbek lesznek. Azt hiszem, hogy ez ráfér társadalmunkra.

 

A jó szándék és a megfelelő tudás hiánya

 

Volt egy különleges tapasztalat, mely szerint egy óvoda azért nem igényelte ezt a foglalkozást, mert úgy ítélték meg, hogy alapvető értékrendjük már eleve érzékenyíti a gyerekeket minden dologra. Bennem felmerült a kérdés, hogy vajon ha azt érzem és látom hogy segítenem kellene, az biztos, hogy pontosan tudom is, hogy hogyan a legjobb csinálni? Attól, hogy az értékrendem a helyén van, nem kell már a meglévő tudásomhoz semmilyen speciálisat hozzátenni? Hiszen itt nem csak az érzékenyítés végülis a cél, hanem akár konkrét megoldások ismertetése is, hogyha valakin azt látjuk, hogy segítségre szorul, akkor bátran menjünk oda, ha úgy gondoljuk és kérdezzük meg, hogy egyáltalán jól láttuk-e, valóban segítségre van-e szüksége. Ha igen, akkor már meg tudjuk kérdezni azt is, hogy hogyan. A tapasztalatom az, hogy nagyon sok jó szándékú ember van, de ez nem jelent megfelelő „technikai” tudást. Bár az első lépés az, hogy vegyük észre egymáson, ha valóban segítségre van szükség, de azt is érdemes megtanulni, hogy hogy adhatjuk oda ezt a másiknak. Sőt, ki kell mondani, előfordulhat, hogy visszautasítást kapunk, de ennek nagyon sok oka lehet. Lehet, hogy például egy jó szándékú ember a visszautasítást magára veszi és anélkül megbántódna, hogy ismerné a hátterét annak, hogy az miért történt. Ezért fontos az „érzékenység” mellett pár ismeretet is begyűjteni. Egy szót elég megjegyezni:

–         Segíthetek?

Aztán ha igen a válasz, meg lehet kérdezni, hogy hogyan, hiszen ahány ember, annyiféle és sokszor a sérültség állapotai is nagyon különfélék lehetnek, ha látszatra azonosak is. Ennyi mindent úgy sem tud az ember fejben tartani, de talán egy szó, az nem sok, amit ha megjegyzünk, sokat tehetünk másokért és magunkért is. Hiszen ki szeret úgy segíteni, ha többet árt vele, mint használ?

 

 Ha szerda estig jelentkezik valaki nálam e-mail címen, hogy óvodájuk nyitott lenne ilyen programra, még tudjuk fogadni igényüket!

Kapcsolatfelvétel

 

 

Kíváncsian várom a véleményeket, hozzászólásokat!

comments