A félrelépés ellenszere

Erdősné Onda Marica: Kutyanapló 4. rész
(kedd: akadálymentes hétköznapok – tematikus nap)

Bogi, ezzel az alcímmel fejeződött be Erdősné Onda Marica Kutyanapló
c. írásának előző részlete. Hogyan barátkozott meg az új vakvezető
szuka a családdal? És a másik kutyával? Lehetséges az, hogy egy
játékos állatból megbízható, a munkáját jól végző segítő legyen? Mi
volt az első rossz szokása Boginak, ami a többi kutyára nem volt
jellemző, de őt sürgősen fegyelmezni kellett? Hogyan képes egy ilyen
kutya csökkenteni a vak ember közlekedésével járó erős koncentrálás
szükségét? Amikor ezt a részt olvastam, ráismertem a pusztán csak a
fehér botos közlekedés egyik problémájára. Kötöttem már ki kórházban
azért, mert valaki megszólított és egy pillanatra nem koncentráltam, s
úgy szálltam le a buszról. Vagyis azt mondanám, hogy majdnem leestem a
lépcsőről. A másik lábammal tartottam az egyensúlyt, de úgy
megrándult, hogy nem tudtam lábra állni. Ebben a kis részletből az is
kiderült számomra, hogy egy vakvezető kutya mellett egy ilyen köszönés
nem billenthetett volna ki az egyensúlyomból. Nem történt volna meg a
„félrelépés”! Jöjjön a mai rész a blogszerző szerkesztésében!

Előítélet

Első találkozásunk alkalmával nem állíthatom, hogy el lettem volna
ragadtatva. Kicsinek találtam és túlságosan nyughatatlannak. Egyébként
is volt némi előítéletem a labradorokkal szemben. Komolytalannak,
túlságosan játékosnak gondoltam a mókára mindig kapható fajtát. Egy
határozottabb, nyugodtabb társra vágytam. Gondolom, nem árulok el
titkot, ha hozzáteszem, hogy olyanra, mint Daisy volt. Bogi viszont
rögtön megkedvelt bennünket. Nagy vehemenciával ugrott a nyakunkba,
mászott az ölünkbe, nyalt és rágott minden testrészünket, amit csak
elért. Nagyon bájos kölyök volt, de el nem tudtam képzelni, hogy
játékosságát félre fogja tenni a komoly munka érdekében.

Vigasztaló frissítő

Egy hónappal később találkoztunk ismét. Nagyon magamalatt voltam, mert
a klinikán megállapították, hogy egyetlen vesém állapota sem
kifogástalan. A kedves kis bohóc úgy bújt hozzám, mintha csak
vigasztalni akarna. Lehet csak belemagyarázom, de nem csak a látását,
de még veséit is felajánlotta volna nekem, hogy mosolyogni lásson.
Ekkor csak rövid sétát tettünk az utcában pórázon és hámban is.
Leesett az állam, hogy milyen erővel igyekezett egyenesben tartani ez
a kicsi állat. Persze a kicsi jelzőt, csak elődei nagyságához képest
mondom. Saját fajtatársaihoz képest egyáltalán nem alacsony termetű.
Kicsi a bors, de erős. – jutott eszembe az első gondolat. A következő
pedig az volt, hogy már el is felejtettem milyen jó érzés kutyával
közlekedni. Azt gondolom, olyan lehet, mint hosszú vezetés után egy
frissítő séta.

Miért nem léphetek félre?

A bottal való közlekedés egy szellemileg ezer százalékos koncentrációt
igénylő tevékenység minden pillanatban. Ha valami miatt lankad vagy
elterelődik a figyelem, akkor szokott jönni a gond: például, amikor
rámköszönt valaki az utcán, felé fordultam és rögvest leléptem a
járdáról a füves részre. Ez semmiség, csak akkor van baj, ha mélyebben
van a járda melletti terület, vagy sár van, esetleg árok stb. Egy jó
kutya mindig egyenesben tart, vigyáz, hogy erőfeszítés nélkül járdán
maradjak, sőt mellettük még folyamatosan beszélgetni is lehet, ha
alkalom adódik rá. Megállás nélkül visszakiabálhatok a túloldalból,
vagy kerékpárról köszönőknek, vagy mondhatok néhány kedves mondatot az
utat engedő iskolásoknak. Bottal inkább megállok és csak akkor
folytatom az utamat, ha ismét képes vagyok teljes figyelemmel a
közlekedésre összpontosítani. Bár lehetséges, hogy ebben nagy szerepe
van az instabil egyensúlyomnak is és nálam gyakorlottabb botorkálóknak
nem jelent ez ilyen mértékben gondot.

Amiről le kellett szoknia

A rövid séta után több hónapig nem találkoztunk. Persze telefonon
kaptam információkat a képzésről, de személyesen nem győződhettem meg
a fejlődésről. A decemberi viszontlátás nagy meglepetést okozott. Most
lakóhelyemen, ismerős terepen keltünk útra Bogival, aki időközben
nagyobb és nyugodtabb lett. Nem vesztette el játékos vidámságát, de
amint a hám rákerült, mintha egy másik kutya állt volna mellettem.
Semmi szaglászás, nyalakodás, kerítés melletti kutyázás… Határozottan,
élénk lendülettel lépdeltünk munkahelyem felé. Egyre jobban tetszett
nekem a kis fekete szőrtömeg. Leszámítva azt, hogy amint a munkaruha
lekerült róla, azonnal levizitelte franciaágyunk kényelmességét és
szájába vett minden mozdítható tárgyat, amit a földön talált. Ekkor
azonban már nem estem pánikba. Kutyás barátnőm bátorítására, és mert
tapasztaltam Bogi tanulékonyságát, reménykedtem, hogy lehet nála
pozitív változásokat elérni.

Ivartalanítás után

Ismét hosszabb szünet következett kapcsolatunk folyamatában, hiszen
Bogit ivartalanítani kellett. A kiképzők egybehangzó véleménye szerint
ez jó hatással van mind a munkájukra, mind az egészségükre. Férjemmel
mi nem igazán tudunk lelkesedni a természetellenes állapotért, de
elfogadjuk a szakemberek véleményét. Beköszöntött az új év és Bogi
hatalmas energiával robbant be ismét az életünkbe. A tréner elmondása
alapján tudjuk, hogy egyáltalán nem viselte meg a műtéti beavatkozás.
Lehet, fiatal korban még jobban viselik az altatással járó operációt.
Emlékszem Daisy több napig kedvetlen, étvágytalan volt az emlőműtét
után. Ezzel szemben Bogit már másnap fegyelmezni kellett, mert túl
hevesen játszott, ami a seb szétnyílását eredményezhette volna. Ez
alkalommal már szépen megkereste a buszmegállót, jelezte a zebrákat és
nem tévesztette el az irányokat sem. Felszabadult érzéssel jártuk be a
vizsgára kijelölt három útvonal mindegyikét.

Kinek hol a helye?

Zinával is sikerült barátságot kötniük. Kutyákra jellemző hévvel
vetették bele magukat a kergetőzésbe, játékba. Bogi a lakást is
feltérképezte, és Zina nem mutatott féltékenységet, vagy terület
védelmet. Sőt, amikor Zinát simogatttam, Bogi közénkfurakodott, hogy ő
is kivehesse részét a kényeztetésből. Jégkirálynő azonban méltósága
teljes tudatával csak egy kicsit lépett arrébb, konstatálva, hogy
legyen ha akarod; én nem vagyok irígy, még a gazdinak két keze van,
addig jut belőle mindkettőnknek. Örömmel nyugtáztam, hogy a több
héttel előbb tisztázott fekvőhely kérdés nem került ismét terítékre.
Ezek szerint sikerült megállapodni abban, hogy az együttélés során ki
hol fog aludni… Remélem a jövőben is mindig tiszteletben fogja tartani
Bogi a hitvesi ágyunkat. Érdekes, hogy ez a kérdés eddigi kutyáimnál
nem merült fel.
Daisy beérte annyival, hogy viharok alkalmával bedugta a fejét a
takaróm alá, hogy kevésbé hallja és ne is lássa az égi háborút. Apacs
csak akkor tette ágyunkra szép fejét, ha sürgetni akarta a reggeli
egészségügyi sétát. Zina részéről távolságtartó tisztelettel tekint a
fekvőhelyünkre és tényleg csak kivételes esetekben lépi át személyes
terünk határát. Méltán kapta barátnőmtől a jégkirálynő becézést.

Úgy tűnik idén nem köszönt be az igazi tél, ezért folyamatosan tudunk
gyakorolni Bogival. Eleinte csak hetente egyszer, most már heti két
alkalommal találkozunk, hogy minél inkább harmónikussá formálódjon
kettőnk munkája, mielőtt végleg hozzánk költözne Bogi.
Örömmel tölt el, hogy minden találkozás alkalmával tapasztalhatunk
valami fejlődést, előnyös változást.

Folytatása következik!
Kérdést, tapasztalatot örömmel veszünk!

 

Az eddig közreadott részek itt találhatók!


Küldhetek önnek értesítő levelet, ha Erdősné Onda Marica naplója kiadásra kerül?
Ha igen, kérem adja meg nevét és e-mail címét!

Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!

Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!

Kíváncsian várom a véleményeket, hozzászólásokat!

comments