A felkelő nap, ahogy én látom

A metaadatok átugrása és tovább a bejegyzésre

Húsvét, reménység, újjászületés
(Vasárnap: a keresztény hitélet kihívásai – tematikus nap)

Nemrég ajándékba készítettem egy képet. Régen, amikor még láttam, nagyon szerettem rajzolni, a kedvenc témám a naplemente volt.

Ezért ezt próbáltam a legtöbbször megörökíteni, s még most is ott van a kép a fejemben, s az, hogy milyen színt hogyan használtam.

Amikor már erősen gyengült a látásom, egyszer kipróbáltam, vajon meg lehet csinálni úgy is egy képet, hogy nem látom a végeredményét?

Eufórikus érzés töltött el, amikor a környezetem pozitívan nyilatkozott.

S bár gyönyörűséges a lemenő nap, mégis az a gondolatom támadt legutóbb, hogy inkább napfelkelte legyen a képen. A kék másik árnyalatát használtam ehhez. S hogy illik ez a téma a húsvét ünnepéhez?

Egy gyülekezeti újság címlapján fog az alábbi kép szerepelni a feltámadás örömüzenetének kíséretében. Mivel ez még nem jelent meg, ezért egyelőrelegyen meglepetés, hogy ki a cikk szerzője és melyik újságról van szó.

Mindenesetre rendkívüli megtiszteltetés, hogy a napfelkeltés képem, ami egyben számomra a reménység szimbóluma is, ilyen szolgálatot is tesz. Álljon alább a cikk a képpel!

Napfelkeltésképem

„Földi sugára
égi csodának:
testvérem, jöjj el!
Hívlak és várlak.
Lelki tavaszról
légy te ígéret,
ha majd minden szív
fényre így éled
napsugarára jézusi szónak:

s tavasza jő el
a Megváltónak.”

(Részlet Túrmezei Erzsébet: Tavaszi dal c. verséből)

 „Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az Úr dicsősége!” 

Jézuslátni gyűltek a kíváncsiak a tágas mezőn. A bölcs názáreti minden érdeklődőt szeretettel fogadott, és ajándékozott meg tanításával.

Ahogy az órák egyre teltek, a Mester mondanivalója nem fogyott, s az emberek bizonyára kezdtek megéhezni. Csak Isten tudja, hogy volt-e, aki felkelt,
és a lelki táplálék helyett inkább valami kézzel fogható eleség után nézett. 

Vajon Jézus csak a lelki szükséget látja? Csak a szép szólamokat osztja? Vajon testileg nem tartja fontosnak táplálni híveit? Elég lehet-e csupán Igével
jóllakatni a népet?

Végül megtörte a kenyeret, és szétosztotta a sokaságnak: mindazoknak, akik kitartottak, akik éhes emberi természetüket (is) adták a Vele való közösségért
cserébe.

Senki sem maradt éhen, sőt: bőséges kárpótlást kapott várakozásáért.  

Böjt után új élet napjára éhező embertársaim: eljött a mi időnk! Ott vagyunk-e azok között, akiknek a krisztusi szó a szívükig ér, és hallgatják-hallják,
akár étlen-szomjan is? Akik Vele maradnak kínzó emberi kívánságaik megtagadása árán is, mert érzik-tudják: csak a Kegyelem Kenyere elégítheti meg őket?!
Akik készek letenni addigi életüket, hogy többé ne önmaguknak éljenek?!

Nagypénteken, a kereszten egyszer s mindenkorra megtöretett a mennyből alászállt kenyér. De harmadnapra felvirradt a feltámadás napja: Jézus Krisztus,
az (újra) Élő Kenyér mindannyiunk számára Elég.” 

Minden kedves olvasómnak áldott húsvéti ünnepet kívánok!